Callilepis nocturna – pettyes kövipók
2020. szeptember 10. írta: Phoenicia

Callilepis nocturna – pettyes kövipók

A Gnaphosidae (kövipókok) családján belül a Callilepis nembe tartozik.
A nőstények 4-5mm, a hímek 4-6mm testhosszúságúak.
Az előtest ezüstösen és aranylóan csillogó, sűrű szőrzettel fedett.
Lábaik váltakozóan vörösesbarna és fekete színűek, az utolsó két íz vörösesbarna.
Utótestük ovális alakú, színe a sötétbarnától majdnem feketéig változhat, néha vörösesbarna árnyalattal.
Elöl egy ezüstös vagy aranyos színű keresztsáv található, ugyan ilyen színű nagy foltpár van középtájt, valamint az utótest végén oldalt, a szövőszemölcsök felett.
pettyes_kovipok_callilepis_nocturna.jpg
Főként sík vidékeken, ritkábban magasabban fekvő, gyér növényzetű helyeken található meg, sziklagyepeken, réteken, napsütötte erdőszéleken és erdei tisztásokon, időnként pedig olyan helyeken, ahol nyersanyag kitermelés folyt és már ritkás növényzet borítja az életteret.
Zsákmányspecialista faj, főleg a reggeli időszakban a talajon szaladgálva hangyákra vadászik, közben a mozgásukat utánozva.
A prédájukat egy ugrással kapják el, rágóikkal általában a csápok tövénél ragadják meg és mérgükkel megbénítják.
Nappal aktívak, éjszaka kövek vagy fadarabok alatt keresnek menedéket, ahol egy hálószövedéket készítenek maguknak.
A nőstények nyár elején készítik sűrű szövésű, fehéres, lencse alakú kokonjukat.
Kifejlett egyedeivel főként áprilistól szeptemberig találkozhatunk.
Palearktikus faj, hazánkban nem túl gyakori.

A bejegyzés trackback címe:

https://pokaszcsaj.blog.hu/api/trackback/id/tr3416196456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása